Tahititól háromórányi repülőútra találhatók a misztikus és vad Marquesas szigetek, ahol nem csak a táj vad és fantasztikus az időjárás kikezdte kőzetek látványa miatt, hanem az őslakók is, akik a múlt században még a legjobb falatnak tartották az: érkező idegent. Ma már a legértékesebb számukra a turista, aki nem csak békével, de élményekben gazdagon távozhat a szigetről.

Ez az a hely, ahol a világ legváltozatosabb táját láthatjuk. Szinte áthatolhatatlan dzsungelek, festői völgyek és alig megközelíthető vízesések jellemzik a 1842 óta francia gyarmatot alkotó 1274 km2 területű szigetcsoportot.

A Maraquesas szigeteket két csoportra osztják:

• Dél-Keleti szigetek: Fatu-Hiva (77 km2), Motane (18 km2), Tahuata vagy Santa Cristina (70), Hiva-Oa vagy Dominica (400) és Fetu-Huku (1),
• Észak-Nyugati szigetek: Uapu (83), Uauka (65), Nuka-Hiva (482), Motuiti (2), Hiau (65), Hatutu (10).

A Marquesas vagy Henua Enata jelentése "A férfiak földje", ahol látszólag elveszik a szárazföld vége. Még most is a szigetek néhánya jóformán érintetlen Európa felfedezésének korszaka óta. A Marquesas többi szigettől való elszigeteltsége mérhetetlen büszkeséget teremtett az emberek és az elbűvölő társadalom között.
Tahiti nyelvjárása egyedi, mint a dallamosan énekelt Marquesas-i nyelvjárás is, mely közvetlenül nyomon követi Maohi ősi polinéz nyelvezetét.

Az őslakók arrafelé nyelvük kiöltésével és (ezzel egy időben) fejük rázásával üdvözlik és búcsúztatják ismerőseiket.

A sziget olyan természeti csodákban bővelkedik, mint a 305 méter magas vulkanikus sziklákról lezuhogó vízesés és a toronymagas hegyek titokzatosan eltűnve a felhők közt. Ez a világ a múlthoz tartozik, ahol az antik Maohi hangulata még most is él.
Aki e szigetvilágra érkezik, annak több szigetet kell meglátogatnia, mert a polinézek által féltve őrzött természet mindenütt más növényvilágával, különleges madaraival, csodálatos tengeri élővilágával, vízeséseivel, kanyonjaival hívja a látogatót.

A trópusi időjárásnak köszönhetően az év minden időszakában kellemes az idő, októbertől májusig a párásabb levegőben borul virágba a szigetvilág.
A szigetek között elegáns hajók, hófehér repülőgépek és helikopterek közlekednek.

Marquesas szigetcsoport legismertebb szigetei, nevezetességei:

Nuku Hiva – A titokzatos sziget

A Marquesas szigetek legnagyobb szigete torony-szerű csúcsairól nevezetes elkülönítve buja völgyekkel, antik vallási helyekkel, fjord-szerű öblökkel és oly magas vízesésekkel, hogy legtöbbjük szinte el is párolog, mire leereszkedik.

Hiva Oa – Paul Gauguin szigete

Ez a magasztos és történelmi sziget vad, buja tájairól, óriási szikláiról, végtelen és mennyei kilátásról, és a költő Jacques Brel és a festő Paul Gauguin végső pihenő helyként nevezetes.
A sziget formája emlékeztet a tengeri csikóra, melyen csodálatos hegylánc húzódik végig, két fő csúcs, a Temetiu és a Feáni valóságos fallal veszi körül Atuona-t. Atuona a békés kis kikötő, melyen Paul Gauguin életének utolsó éveit töltötte. Itt van múzeuma és a lakóhelye "House of Pleasure" és temetőjében nyugszik.

A romantikus történet szerint 1901 szeptemberében Paul Gaugain vitorlát bontott, hogy az óceán szeleinek szárnyán eljusson a Marquesas-szigetekre. Nos, a valóság ennél sokkal prózaibb. A festő egy 554 tonnás, hangyáktól és csótányoktól hemzsegő teherhajóval utazott, s a bogarak csípései mellett a szintén arra tartó misszionáriusok csipkelődéseit is el kellett viselnie. Miért vállalta mégis az utat? Mire számított, mit várt Nuku Hiva szigetétől, mely nem volt sokkal nagyobb, mint a hajó, amelyen utazott?

A művészettörténészek kedvelt szófordulatával élve a nyugati művészek keleten az újjászületést keresték, s bár a misszionáriusokkal töltötték az odavezető utat, azért ez mégsem annyira a keresztényi értelemben vett megtisztulás volt, sokkal inkább a mindennapok gondjai, megszokásai, s még inkább a konkurencia előli menekülés. Az „eredendő bűnt" is más szemszögből látták, mint a hittérítők. Gauguin barátjának és családjának is sokszor írta: „A civilizáció hiánya számomra az újjászületés". Előszeretettel híresztelte magáról, hogy őt valójában a nyugati társadalom anyagiassága és a korrupció űzte el. A hajón vele utazó misszionáriusok a beszélgetéseikből más motívumokra emlékeztek. Ahogy mesélték,

Gauguinre is nagy hatást gyakorolt Pierre Loti: Házasságom Tahitival című regénye, melyben így ír: „A fiatal tahiti lányok a bódító hőségben ártatlan természetességükben fekszenek a buja zöld pázsiton." A regény festői és a fantáziát nagyon is megmozgató képekkel ír Tahitiról. Ma már inkább egy pszichopata képzelgéseinek neveznénk, de az akkori Párizsban hatalmas könyvsiker volt.

Gauguin tudta, hogy művészeti irányzatát csak akkor tarthatja meg, töltheti meg mindig megújuló, csak rá jellemző tartalommal, ha igazán eredetit alkot, s ehhez témát csak az urbanizációtól távol találhat. Mikor Tahiti, mint téma kimerült számára, már Marquesas tájai, egzotikuma, lakói, vibráló színei adtak ismét szárnyakat művészi fantáziájának. Ahogy mondta „Itt ismét tudok olyat alkotni, amit a bolond nyugati emberek majd megvesznek." A déli tengerről érkező levelei tele voltak panasszal, siránkozott kétségbeejtő anyagi helyzetéről, de legnagyobb fájdalma megértetlen művészete volt. Nem sokkal Hiva Oa-n bekövetkezett halála előtt egyik barátja ezt írta neki: „Küldetésed sikerrel járt, nem éltél hiába, beírtad a neved a halhatatlan festők sorába."

Fatu Hiva

Fatu Hiva Marquesas legdélebbi szigete. Vadregényes és egyszerre misztikus. A falu egy kanyonban terül el, amit körös-körül érdekes sziklaképződmények öveznek, amelyeken kecskék legelésznek. A sziget vulkánikus eredetű és nagyon fiatal. A hegyeket több helyen pálmafák tarkítják. A kanyonban minden reggel lassan szállnak fel a felhők, hogy a nap sugara bevilágíthassa a sziklák falait.

A hegyekből süvítő szél hihetetlen erőre kap a völgyben és mindent kiseper az öbölből a nyílt vízre. A sziget patakokban gazdag és zölddel a sok esőtől, amit az óceán felöl érkező felhőkből kap.
A szigetet az anyaföld Franciaország nem hagyta magára, hanem mind a mai napig támogatja. Támogatást kapnak az élelmiszerre és az ünnepekre. Modern és takaros faházakban laknak és modern gépekkel művelik a földet, jóllehet tényleg csak pár házból és utcából áll ez a falu, úgy tűnik, a legszükségesebb dolgaik megvannak az élethez. Saját áramfejlesztőjük van, és erős motoros hajóik, amivel el tudnak jutni a következő faluig.

Elsősorban gyümölcs- és kopratermesztésből élnek. Gyümölcseik a citrom, a popomus (ez a helyi kedvencünk lett, hatalmas graphefruit szerű de kevésbé keserű, inkább édeskésen savanyú gyümölcs), a narancs és egy érdekes gyógygyümölcs, amit nagy mennyiségben exportálnak és rákellenes gyógyszer alapjául szolgál.

A szigeten minden magántulajdonban van, de a gyümölcsfák az utcára teremnek. A helyiek szívesen megosztják gyümölcseiket a sziget látogatóival, így ha az ember szüretelni szeretne pár szemet, a családok beleegyezésével megteheti ezt.
A helyiek a pénznél jobban értékelik a nehezen, drágán beszerezhető dolgokat. Ilyenek az alkohol, a dohány és a különböző kozmetikum szerek.
A faluban egyetlen bolt van, ahol sok mindent árulnak (húst, bacont, tojást, üdítőket, kekszeket stb.), csak kenyeret és sajtot nem. Minden nagyon drága, csak példaként, egy darab kis dobozos kóla 6 USA dollárba kerül. A támogatott élelmiszereknek kedvezőbb ára van a szigeten, a hús és a tészta nem drága.
A helyieknek nem ajánlott édességet adni, a gyerekeknek sem, legtöbbjük cukorbetegségben szenved.
Fatu Hiván ma is még készítenek tapát. Ehhez a fa belső kérgét vékonyra döngölik, majd egy gyömölcs levével több réteget egymásra préselnek. Az elkészült anyagot dekorálják.