Kultúra


TikiHa vesszük a fáradtságot, hogy az idillből kimozduljunk, akkor látogassunk el a Tiki Villagébé, amely Tahiti fő kulturális látványossága.

 

Ez gyakorlatilag egy élő falu, amely minden héten egyszer bepillantást enged mindennapjaiba. Már a megközelítése is igen romantikus, mert száraz lábbal nem lehet feljutni rá, ezért a vendéglátók ölben viszik partra a látogatókat. Kezdésképpen mindenkit megkínálnak Tahiti jellegzetes üdítőitalával, a punch-al, majd kezdetét veszi a fantasztikus folklór show.

Az est fénypontja a vacsora, amelyet szó szerint a földből kell kiásni. Edényként egy gödröt használnak a helybeli szakácsok, amit izzó lávakővel bélelnek. Erre hatalmas banánleveleket, majd egy nagyobbacska malacot helyeznek, amelynek a hasába fűszereket, banánt és újabb forró köveket raknak. A fedő szintén banánlevél, amire zárásként földet húznak. A "kuktában" 8-10 órán keresztül hagyják puhulni a húst, majd látványos külsőségek közt kihantolják. A vendégeket általában már csak ilyenkor kísérik a tett színhelyére. A meghökkentő tálalás után mennyei lakoma veszi kezdetét. Egy európai ínyenc számára felejthetetlen ízkavalkád után jólesik a hűvösen felkínált üdítő.

 

A gyarmatosítók és a kereszténység megérkezésével sajnos az ősi polinéziai civilizáció maradványai abszolút elhalványodtak, és manapság már csak apró restaurációs munkák folynak, hogy ami megmaradt, legalább azt ápolják. A Húsvét-szigeteken fellelt óriás "moai" szobrokhoz hasonló emlék itt sajnos nem találhatók, így régészeti szempontból említésre méltók a - pl. Ra`iatea és Moorea szigeteken megtalált - "Marae" imahelyek, valamint a "Tiki" néven ismert emberformára emlékeztető imaszobrok. Ezeken kívül pedig számos petroglifet is találtak, melyek jelentőségét - csakúgy mint anno Nicaraguában az Ometepe-szigeten fellelt hasonló vésett kövek szerepét - még nem derítették ki igazán.

Ajánlatkérés

éjszaka
felnőtt
12 éves korig

Kiemelt ajánlataink


Best of Polynesia

3 sziget,12 éjszaka (Tahiti, Bora Bora, Moorea)


Polinézia felfedezése

3 sziget,10 éjszaka (Tahiti, Moorea, Raiatea)


Polinéz álom

3 sziget,12 éjszaka (Moorea, Bora Bora, Raitea)


Nászút Bora Bora szigetén

8 nap / 7 éjszaka tiszta romantika


Luxus nászút Bora Borán

Bora Bora Pearl Beach Hotel*****



Hírlevél feliratkozás


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy kéthetente küldhessük Önnek az érdekes cikkeket, híreket és utazási ajánlatainkat Tahitiról és szigeteiről, mint pl Bora Bora szigetéről...


Utazásszervezés: Privilege Tours Kft.
Egzotikus utazási tanácsadás: Privileg Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft.
Hírlevél | Kapcsolat | Oldaltérkép | Ajánlataink | Hírek
Tudnivalók | Szigetek | Szállodák | Időtöltés | Galéria | Videók